NEW AGE


2016\10\08

A csapat bemutatása

Sziasztok! 
Mészáros Barbara vagyok,17 éves vérbeli könyvmoly, igazi művész lélek és a Hidaskürti Magán Szakközépiskola 3.B-s tanulója. Apró termetem ellenére elég nagyszájú vagyok és számomra a kommunikáció is egy fajta művészet. A szókincset pedig hatalmas értéknek tartom. Pontosan ezért lettem én ismételten a csapatunk szóvivője. Reményeim szerint a csapat minden gondolatát értelmes szöveggé formálom majd és a verseny, valamint a csapattársaim segítségével megmutathatom, mekkora erővel bírnak a szavak is.

bemutatkozás képek idő

2016\10\08

A csapat bemutatása

Sziasztok! 
Engem Szabó Péter Pálnak hívnak, júniusban töltöttem be a 19. életévemet. A Hidaskürti Magán Szakközépiskola 4.B osztályába járok, marketing szakember szakon tanulok. Hogy mit csinálok szabadidőmben? Jobban belegondolva nincs is szabadidőm, szinte mindig van valami feladat, kihívás, program, amiben ott kell lennem. A helyi ifjúsági önkormányzat (HISZÖ) polgármestere vagyok, így a különböző programok a gyerekekkel és az ifjúsággal sem áll távol tőlem. Szeretek focizni, a barátaimmal lenni és minél több időt tölteni a barátnőmmel. Továbbá különféle meghívók, plakátok vagy grafikák tervezésével is foglalkozom. Imádok filmezni, de erre az utóbbi időben nem volt sok időm. Rengeteg dolog van, melyben szívesen részt vennék, de az időm nem engedi...

bemutatkozás képek idő

süti beállítások módosítása